Régi gyerekkori kedvencem, anyukám elég gyakran készíti, de én most készítettem először. Finom lett, mindenkinek nagyon ízlett, de valahogy mégsem olyan mint az anyáé, pedig úgy csináltam én is mindent, ahogyan ő. Valahogy az övé nekem mindig finomabb.... Hozzávalók: 8 szelet rostélyos diónyi zsír 2 nagy fej vöröshagyma 2-3 cikk fokhagyma só, bors liszt 1 dl tej (zsíros) Elkészítés: 1. A hús szeleteket kiklopfoljuk sózzuk-borsozzuk és lisztbe forgatjuk. 2. A zsírt egy serpenyőben felolvasztjuk, és a hússzeletek mindkét oldalát megpirítjuk, ha egyszerre nem férnek el a serpenyőben akkor két részletben végezzük el ezt a lépést, addig a már elkészült szeleteket tányérra szedve félre tesszük. 3. Az összes rostélyos szeletet visszatesszük a serpenyőbe, és az apróra vágott vöröshagymával beborítjuk, majd felöntjük vízzel, sóval borssal fűszerezzük és lassú tűzön puhára pároljuk, ha szükséges időközbe a vizet pótoljuk. 4. Ha a hagyma is és a rostélyos is kellően ...
Elég sok helyen ettem már házi csokoládét, ahhoz, hogy tudjam melyik is a finom! Receptből is elég sokat kipróbáltam de nekem valahogy egyik sem volt az igazi, egyik túl lágy a másik túl kemény vagy túl kakaós volt. Szerencsére ezzel így volt anyukám is, és egyszer vette a fáradságot és kikísérletezte dkg-ról dkg-ra a szerintünk igazi házi csokit. Az az igazság, hogy nem csak szerintünk, hanem az egész család szerint, mert egy ilyen adag házi csoki egy délután alatt elszokott fogyni nálunk, és nem egy kis adagról van itt szó, kb 10 tábla bolti csokit tesz ki. Ami azért valljuk be nem egy elhanyagolható mennyiség. Hozzávalók: 40 dkg cukor 1 evőkanál holland kakaó 125 ml víz 10 dkg vaj 500 g tejpor( lehetőleg nem instant és nem is cukrozott) Elkészítés: 1. Egy 20* 20 cm-es tepsit kibélelünk nejlon fóliával. 2. A cukrot a kakaóval alaposan összekavarjuk, hogy ne legyen benne sem cukor bogocska sem kakaó. Hozzáadjuk a vizet és állandó kavargatás mellett sűrű szirup...
Nem régen írtam, hogy voltam a budapesti Momotaro Ramen étteremben. És ott, akkor ettem először ramen-t, nekem nagyon ízlett, ezért elkezdtem recept után kutakodni az interneten, több receptet átnéztem. Aztán végül mégis csak úgy magamtól készítettem el a saját ramenemet. Nem tudom ez így mennyire lett autentikus, de szerintünk nagyon hasonlít a Momotarosra. Még Budapesten beszereztem hozzá néhány hozzávalót amiket sajnos nálunk nem lehet kapni, bambuszrügyet és a mie tésztát. Kínai gombát sajnos nem kaptam a Tesco-ban és máshová meg már nem volt időm elmenni. Ha esetleg valaki tudja, hogy Romániában hol lehet ezeket beszerezni, kérem árulja el. Hozzávalók( kb 6 adag): szezámolaj szójaszósz ½ csomag újhagyma 1 nagy cikk fokhagyma 1 kisebb sárgarépa 10-15 dkg bambuszrügy( én konzervet használtam) ½ fej kínai káposzta füstölt tofu pár darab mirelit brokkoli rózsa 3 tömb mie tészta ( 4 tömb volt a csomagban) só kb. 2 liter zöldség alaplé Elké...
Megjegyzések