2009. augusztus 27.

Pulykamájas saláta


Ez az egyik kedvenc salátám, mert nem csak, hogy gyorsan megy de tartalmas is, evés után félórával az ember nem érzi úgy magát mintha nem evett volna semmit.
Pulykamáj hiányában csirke májból is finom. Arra viszont jó odafigyelni, hogy ha lehet friss májat vegyünk ne olyant ami már le van fagyasztva, mert sokkal omlósabb és puhább a friss máj.

Hozzávalók 2 nagy adaghoz:
4 db kisebb pulykamáj
3 evőkanál olívaolaj
5 dkg vaj
só, bors
1 evőkanál szójaszósz
1 teáskanál balzsamecet
100 ml tejszín
2 paradicsom
1fej fodros levelű saláta
10 dkg mozzarella

Elkészítés:
1. A salátát megmossuk és darabokra vágjuk vagy tépkedjük, a paradicsomot megmossuk és kockákra vágjuk. A mozzarellát apró kockákra vágjuk.
2. A májat, megmossuk apró darabkákra vágjuk, sózzuk( mert úgy-e a két lábú állat máját sütés előtt sózzuk, a négy lábúét sütés után)borsozzuk és az olaj és vaj keverékén egy kevés vízzel nyakon öntve gyorsan megpároljuk.- ez hamar megy kb 5 perc
3. Amikor már a vizet elpárologtatjuk hozzáöntjük a tejszínt , a szójaszószt és a balzsamecetet és meg egyszer megborsozzuk és ha kell megsózzuk- ezt is pár perc alatt összeforraljuk.
4. A májat a tejszínes szósszal együtt a salátára öntjük és az egészet jól összeforgatjuk. Pirítóssal tálaljuk!

2009. augusztus 13.

Almás-diós muffin


Ezt a muffint Stahl Judit Gyors muffinok cimű könyvéből készítettem el, tényleg gyorsan megy és finom is, igaz én egy kicsit több cukrot teszek bele és a reszelt almából is kinyomkodom a levet,mert hanem nem tudna rendesen kisülni a muffin.

Hozzávalók(12 db muffin):
10 dkg dió
10 dkg vaj
5 dkg cukor (szerintem még kell bele)
10 dkg barna cukor
20 dkg finomliszt
2 kávéskanál sütőpor
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 citrom
25 dkg alma
1 1/2 dl tej
10 dkg natúr joghurt
1 tojás

Elkészítés:
1. A sütőt előmelegítjük 200 fokra a muffintepsit kibéleljük egy-egy papírformával.
A diót illatosra pirítjuk egy teflonserpenyőben és 1 evőkanál cukorral nem túl finomra megőröljük, a vajat megolvasztjuk a mikróban.
2. A lisztet a sütőporral, a szódabikarbonával, az őrölt fahéjjal, a citrom reszelt héjávval és a megörölt dióval összekeverjük. Az almát megreszeljük a reszelő nagy lyukú oldalán. Kicsit meglocsoljuk citromlével, hogy ne színeződjön el. A tejet, a joghurtot, a maradék kétféle cukrot, a tojást és az olvasztott vajat kézi habverővel összekeverjük.
3. A lisztes keverékhez hozzáöntjük a tejes joghurtos keveréket és a levétől kinyomkodott reszelt almát és alaposan összekeverjük az egészet.
4. A tésztát arányosan szétosztjuk a tepsikben, és a muffinokat 20-25 perc latt megsütjük.

Citromos tiramisu


Tudom, hogy az eredeti tiramisu, mandula és kávé likőrt valamint fekete kávét tartalmaz. Szívem szerint mindig úgy készíteném, de sajnos édesanyám nem tudja azt megenni a likőrök miatt, ezért az kedvéért kezdtem kísérletezni egy tiramisu változaton, és ez lett a végeredmény. Ez is nagyon finom, többen elkérték már a receptjét tőlem, és nem utolsó sorban ez gyerekeknek is nyugodtan adható.

Hozzávalók:
krémhez:
4 db friss tojás
50 dkg mascarpone
4 evőkanál finom cukor vagy porcukor( igazából cukrozott sűrített tej kellene de azt felénk nem nagyon lehet kapni)
2 citrom reszelt héja
1 vaníliás cukor

kb 30 db babapiskóta
2,5 dl langyos tej
2 citrom leve

a tetejére kb. 3 evőkanál kakaópor

Elkészítés:
1. A krémhez a tojásokat szétválasztjuk, a tojásfehérjékből kemény habot verünk, a tojássárgákat habosra kavarjuk a cukorral és a vaníliacukorral, majd hozzáadjuk a mascarpone-t és a citromhéjat. Végül a habot óvatosan hozzákavarjuk a tojásos mascarpone-s krémhez. A krémmel kész is vagyunk!
2. Előveszünk egy 25X35 cm-es, 6 cm mélységű üveg vagy jénai tálat. Az alját egyenletesen kirakjuk babapiskótával, majd meglocsoljuk alaposan citromlével ha azt már beszívta akkor langyos tejjel is jól meglocsoljuk a piskótákat. Azután vastagon megkenjük krémmel. Ezt a műveletsort megismételjük még kétszer, a legfelső krémréteget teaszűrőn át megszórjuk kakaóporral jó vastagon.
3. Egy éjszakára a hűtőbe tesszük, hogy kellően megpuhuljanak a piskóták.
Szoktam úgy is készíteni( fent a képen), hogy egy tányérra retegezem be, úgy, hogy 5 db piskóta, citromlé, tej, krém, újabb piskóta, citromlé, tej, krém és végül kakaó. -így készítve mutatósabb tálaláskor. :)

2009. augusztus 12.

Lekváros bukta




Hozzávalók:
kb. 2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
50 dkg liszt
10 dkg porcukor
2 tojássárga
8 dkg olvasztott vaj

1 citrom reszelt héja

A töltelékhez:
kb. 20 dkg barack íz

olvasztott vaj a tetejére

Elkészítés:
1. Kevés langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet az élesztővel, a tojássárgájákkal, a porcukorral, az olvasztott vajjal, a sóval és a citromhéjjal ízesítve megdagasztjuk.
2. Letakarva duplájára kelesztjük. Finoman átgyúrva, lisztezett deszkán kisújjnyi vastagra nyújtsuk, és szabd kb.8X8 cm-es négyzetekre.
3. Mindegyik közepére egy kiskanálnyi lekvárt halmozunk, összetekerjük, a két végét be nyomkodjuk.
4. Olvasztott vajjal megkenve a tepsibe sorakoztatjuk. Még egyszer megkelesztjük, majd előmelegített sűtőbe, és 180 fokon szép pirosra sütjük.
5. Porcukorral megkenve tálaljuk.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...