Szülinapi Valentin-torta!

Nem szoktuk ünnepelni a Valentin-napot, azaz mégis csak kicsit más értelemben, ugyanis  feb. 14.- én van a szülinapom. Ebből az alkalomból sütöttem a tortát, és mivel csak szív alakú kapcsos tortaformám van  így  a szülinapi tortámból  Valentin-napi torta lett. Nagyon szeretem a tiramisu krémjét, ebbe a tortába is azt próbáltam belecsempészni, így került bele nyers tojás is,  ezért ezt a tortát 1 (max 2 )nap alatt elkell fogyasztani. Nálunk ez nem okozott problémát.
Először úgy képzeltem el, hogy pillecukorból készült fondanttal fogom bevonni az egész tortát,el is készítettem a fondantot, de nekem nem ízlett, nagyon édes lett( mondjuk ezt gondolhattam volna csupa cukorból van ). Tuti, hogy nem ettem volna meg, ha ráteszem a tortára. Így inkább csak szívet sodortam belőle meg, süti kivágóval szívformát készítettem és ez lett díszíték.



 Diós-narancsos torta mascarpone krémmel!

Hozzávalók:

1 db  szív alakú diós piskóta( én 5 tojásból sütöttem)
25 dkg maskarpone
12,5 dkg philadelphia krémsajt ( 1 doboz)
2 narancs
barack lekvár
2 tojás
cukor ízlés szerint
díszítéshez:
kandírozott narancshéj, darált dió,fondant szív,

Elkészítés:
1. A megsült, és kihűlt piskótát középen 2 lapra vágom, és mindkét lapot megkenem baracklekvárral.
2. A mascarpone-t és a Philadelphia krémsajtot a 2 tojás sárgájával, ízlés szerinti cukorral( 4 evőkanállal tettem) egy narancs lereszelt héjával habosra kavarom.
3. A tojásfehérjékből kemény habot verek  és hozzáadok 2 evőkanál cukrot és a cukorral is pár percig kavarom.
4. A mascarpone-s krémhez finoman hozzákavarom a tojáshabot. A narancsokat megpucolom cikkekre szedem, és kis darabokra vágom.
5.  Az alsó tortalapra ráhalmozom a krém felét és  sűrűn kirakom a narancsdarabokkal, majd ráhelyezem a felső lapot, és a maradék krémmel bekenem a torta tetejét, oldalát.
6.  Feldíszítem és 1-2 órára hűtőbe teszem.

Aki úgy gondolja, hogy a krém  túl híg lett zselatint is kavarhat bele. Nekem szépen megállt a tortán zselatin nélkül is.


Megjegyzések

Kiskukta üzenete…
Sok boldog szülinapot még!
Edó üzenete…
Boldog szuletesnapot kivanok!Bezzeg,milyen faiatal vagy ;) A torta nagyon-nagyon szep!Nekem nagyon izlene a mascarpone meg a kremsajt miatt.
Ottis üzenete…
Boldog Szülinapot!És szép a torta!!!
Zsazsa üzenete…
Kiskukta, Edó, Ottis- köszönöm szépen!
szepyke üzenete…
A jó Isten éltessen erőben, egészségben, békességben, boldogságban!:)
Zsazsa üzenete…
szepyke: köszönöm szépen!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Erdélyi hagymás rostélyos

Pulykahere másképpen!

Párizsi csokis meggyes muffin