Édesburgonya krémleves
A minap voltam a Selgross-ban és nagyon szép édesburgonyát árultak nem bírtam otthagyni, így hát vettem két szép darabot.
Igen ám de fogalmam sem volt mit kezdjek velük, mert még életemben nem főztem édesburgonyából semmit sőt nem is ettem.
Tegnapelőtt este, aztán kicsit kutakodtam a könyveimben na meg az interneten, receptet kerestem. Valami olyant amihez nem kell sok hozzávaló, meg hamar készen is van. A könyvekben nem találtam ilyet, de a drága jó Google segítségével ráakadtam egy-két jó receptre, elolvasgattam őket, végül a Chili és Vanilia oldalán talált édesburgonya krémleves receptet használtam alapnak, a fűszerezést már a fűszerpolcról válogattam hozzá.
Ízlett a végeredmény, biztos, hogy fogok még batátából főzni, meg is van az ötlet a fejemben, hogy mit fogok készíteni következőkor.
Hozzávalók( 4 adag):
2 db nagyobb édesburgonya( nekem kb. 60 dkg volt)
1 kisebb fej fehér hagyma
3 evőkanál olívaolaj
csirke- vagy zöldségalaplé
fehérbors, só
1 lime leve
1 cikk fokhagyma
kardamom ízlés szerint
őrölt gyömbér ízlés szerint
½ dl főző tejszín
koriander zöld
Elkészítés:
1. A hagymát megpucoljuk és felaprítjuk, az édesburgonyát is megpucoljuk és kisebb darabokra vágjuk.
2. A megmelegített olajon a hagymát üvegesre pároljuk és hozzáadjuk az édesburgonyát, és a darabokra vágott fokhagymacikket majd felöntjük annyi alaplével, hogy ellepje a batátát. Sózzuk-borsozzuk! Addig főzzük amíg megpuhul az édesburgonya.
3. Botturmix segítségével krémesre turmixoljuk az ételt, majd pótoljuk annyi alaplével a krémlevest, amíg elérjük a kellő sűrűséget.
4. Most jöhet a fűszerezés: a lime kicsavart leve, kardamom és őrölt gyömbér. Tálalás előtt hozzáadjuk a tejszínt és pár percig főzzük de ne főzzük fel a levest nehogy kicsapódjon a tejszín a limelé miatt.
5. Koriander zölddel meghintve tálaljuk.
Igen ám de fogalmam sem volt mit kezdjek velük, mert még életemben nem főztem édesburgonyából semmit sőt nem is ettem.
Forrás: http://uhaweb.hartford.edu/KENNEY/sweet_potato.gif
Ízlett a végeredmény, biztos, hogy fogok még batátából főzni, meg is van az ötlet a fejemben, hogy mit fogok készíteni következőkor.
Hozzávalók( 4 adag):
2 db nagyobb édesburgonya( nekem kb. 60 dkg volt)
1 kisebb fej fehér hagyma
3 evőkanál olívaolaj
csirke- vagy zöldségalaplé
fehérbors, só
1 lime leve
1 cikk fokhagyma
kardamom ízlés szerint
őrölt gyömbér ízlés szerint
½ dl főző tejszín
koriander zöld
Elkészítés:
1. A hagymát megpucoljuk és felaprítjuk, az édesburgonyát is megpucoljuk és kisebb darabokra vágjuk.
2. A megmelegített olajon a hagymát üvegesre pároljuk és hozzáadjuk az édesburgonyát, és a darabokra vágott fokhagymacikket majd felöntjük annyi alaplével, hogy ellepje a batátát. Sózzuk-borsozzuk! Addig főzzük amíg megpuhul az édesburgonya.
3. Botturmix segítségével krémesre turmixoljuk az ételt, majd pótoljuk annyi alaplével a krémlevest, amíg elérjük a kellő sűrűséget.
4. Most jöhet a fűszerezés: a lime kicsavart leve, kardamom és őrölt gyömbér. Tálalás előtt hozzáadjuk a tejszínt és pár percig főzzük de ne főzzük fel a levest nehogy kicsapódjon a tejszín a limelé miatt.
5. Koriander zölddel meghintve tálaljuk.
Megjegyzések
Nagyon guszta...keresni fogom!
Nekem legjobban a sült szeletelt változat ízlett Chilli és vaníliától.
Nagyon finom!